Van egy hely, ahová minden héten elmegyünk a családdal fiam kérésére. Most csoda szép, színes virágkavalkádot találtunk ott. Káprázatosak együtt. Meg is mutatom, bár a kép nem teljesen adja vissza a hangulatot. Ennél sokkal erősebben hatott élőben.
Én arra vágyom, hogy a hétköznapjaink is ilyenek lehessenek. Az emberek is sokfélék és vidám, színes békességben ragyognak együtt, egymás közelében. Ezt szeretném továbbadni a fiamnak is.
Erre sok esetben mit teszek?
Saját magamat ítélem el, saját magamat nem tudom elfogadni. Ezek után elég nehéz elvárni másoktól, hogy fogadjanak el. Már azért is, mert természetesen nem azokra koncentrálok, akik ezt teszik. Na jó, azért nem olyan vészes a helyzet. Sok önismereti munka után már tudom, ezt most azért érzem meg ilyen erősen, mert sok változás van most az életemben és olyankor aktivizálódnak a régi minták, sebek. És minden alkalommal, amikor újra előjönnek, megtanulok valamit jobban elfogadni, sőt, megszeretni önmagamban. Most például a rugalmasságomat. Azt a rugalmasságot, amit a kívülállók úgy címkéznek, hogy következetlenség, rosszabb esetben nevelni nem tudó anya.
Miért írtam le, hogy mások hogyan címkézik? Mert természetesen én is ezzel kezdtem. Tudattalanul elkezdtem ítélkezni magam, a cselekedeteim felett.
Néhány nappal ezelőtt tudatosítottam magamban, hogy nem vagyok olyan türelmes, mint általában, nem mennek az én-üzenetek és mindent akarok egyszerre csinálni, minden területen vágyom egyszerre a tökéletességre. A felismerés már sokat segített abban, elkezdjem keresni, mi váltotta ki a feszültségemet, mit tehetek, hogy javuljon a helyzet.
Aztán rájöttem. Vannak dolgok, amiket máshogy csinálok anyaként, mint a nagy átlag. Máshogy működik a fiam, más a családi dinamikánk… A lényeg, hogy nehézségek idején elkezdtem hasonlítgatni magam, magunk másokhoz. Miután ezt felismertem, már sokkal könnyebb volt végiggondolni, hogy a mi családunkban beválnak a módszereim. Sőt, olyan nehézségeket tudok a segítségükkel megoldani, amiket máshogy nem sikerült. Elkezdtem büszke lenni magamra.
Ezután mentünk az erdőbe. Amikor láttam a sok-sok színes virágot együtt, akkor tudott a szívemig eljutni, milyen fontos, hogy a sokféleséget elfogadjam, szeressem önmagamban is.
Mi az, amit nem, vagy nehezen tudsz elfogadni magadban? Ha nagyon hosszú lista lenne, most akkor is állj meg egynél.
Amikor ez megvan, indulhatsz az erdőbe. Keresd meg, mi az, ami leginkább emlékeztet az elfogadásra, a szeretetre. Nem kell direkt tenned. Elég, ha sétálsz és nézelődsz. Lassan sétálj, hogy legyen időd lefelé és felfelé is nézni. Soha nem lehet tudni, hol találod meg a támogatást. 😉
Amikor megvan, figyeld meg jól, kérdezd meg, mit üzen Neked!
Ha egy kérdés nem segít, próbálhatod írásban. A kézzel írás segít elindítani a gondolatokat, érzéseket.
Ha gyerekkel mész:
Nem kell most sem direktben elmondani neki, miért mentek az erdőbe. Elég annyi, hogy kirándultok. Te figyelhetsz a saját gondolataidra és találj valamit, ami megszólít.
Amikor megvan, találjatok ki közösen róla egy mesét. Most sem kell szó szerint kimondani a problémáidat. Adok egy vázlatot segítségként:
A helyszín lehet az erdő.
Amit szeretnél elfogadni Magadban az pedig egy erdei állat.
Az elfogadást nehezíthető érzések, történések lehetnek természeti jelenségek (vihar), vagy eltévedhet a főhős.
A megoldás, vagy a kincs, amit meg kell találnia a főhősnek legyen az általad választott, az elfogadást jelképező dolog.
Az erdei állatnak lehetnek segítői is. 😉
Ami fontos, békésen jusson át a nehézségeken. Nem kell harcolni, legyen kreatív, szeretettel teli a megoldás.
Szívesen olvasnám a meséteket! 😉 Ide várom: edit@fedezdfelmagad.hu
Jó kirándulást és békés napokat!
Ha biztosan szeretnéd megkapni a heti sétákat, kalandokat, akkor iratkozz fel a hírlevélre:
Hagyj üzenetet