Hiszti és dackorszak. Milyen érzéseket váltanak ki belőled ezek a szavak? Gondolom, nem a nyugalom szigete jut róluk eszedbe. 😉 Inkább félelmet, feszültséget keltenek, akár még testi szinten is érezheted, hogy mennyire tartasz tőle, ha elkezdesz jobban magadra figyelni.
De miért is félünk ezektől a szavaktól és időszakoktól ennyire?
- A lelki szemeink előtt rögtön veszekedések, síró, üvöltő gyerekek jelennek meg, ami még a tehetetlenségtől való félelmet is bekapcsolhatja.
- Társadalmi elvárások: sokan úgy gondolják, ha egy gyereket jól nevelünk, akkor mindig cuki, szófogadó és ennek a véleményüknek hangot is adnak, ami azt a gondolat spirált indíthatja el bennünk, hogy nem vagyunk elég jók.
- A fejlődési szakasz félreértelmezése: az előbbi gondolat ebből származik. Bár ma már egyre elterjedtebb a tudás, se még mindig nem mindenki érti meg, fogadja el, hogy a hiszti, az ellenkezés egy fejlődési korszak. Fontos lenne látni, hogy ennek inkább örülni kell, hiszen azt mutatja, a gyermek egészségesen fejlődik. Az ő szociális készségeinek a fejlődéséhez fontos, hogy megtanulja ezeket az érzéseket (kudarc, várakozás…) kezelni, illetve a határokat is megtapasztalhassa.
- A pozitív megerősítések hiánya: nagyon ritkán dicsérik meg az anyákat, pedig bőven rájuk férne. Egy nyilvános hiszti esetében is lehetne ilyenekkel segíteni: “de jó, hogy tudtál türelmes maradni”. De egy egyszerű: “ez a korszak is el fog múlni” is sokat segítene.
- A tapasztalatok megosztásának hiánya: sok szülő tart attól, hogy arról meséljen, milyen kemény kiborulás volt előző nap, így attól is megfosztja magát, hogy megtudja, ilyen másoknál is előfordul, nem ő rontja el a dolgokat, nincs egyedül. Persze ehhez elfogadó közösséget kell találni.
Mi is történik ilyen helyzetekben valójában?
- Elindul az önállósodás folyamata. A gyermek elkezdi próbálgatni a határait, képességeit és ehhez bizony kell kitartás, erő, türelem, kudarctűrés, ami sokszor még nekünk, felnőtteknek is kihívást tud jelenteni. A gyermek életkorából fakadóan nem tudja még megfelelően kifejezni az érzéseit, érzelmeit, így sírni kezd, csapkod… elmondja úgy, ahogy ő tudja. Sőt, adott esetben egy olyan egyszerű dolgot sem tud még észlelni, megfogalmazni, hogy csak túl éhes. (Egyébként felnőtteknél is látni ilyet. 😉 )
Most, hogy a fentieket tudatosítottad, milyen érzés ezekre a szavakra gondolni?
Érdemes megnézni, pontosan mitől is tartasz. Bevallom, én legnehezebben az ítélkezéstől való félelmet engedtem el. Sikerült megtapasztalnom, milyen rossz érzés, amikor beszólnak és még az is zavart, hogy a fiamnak is rosszul eshet ez. Ilyen helyzetekben frusztrálttá váltam és legszívesebben elbújtam, elmenekültem volna, de nem lehetett. Aztán elkezdtem foglalkozni az érzéseimmel, a gondolataimmal és sikerült eljutnom odáig, hogy a jelenben tudjak maradni és a saját érzéseinkre, megoldásainkra fókuszálni. Ettől egyébként kreatívabb lettem és könnyebbé is vált egy-egy ilyen helyzet megoldása.
Szerinted Te milyen lennél a félelemek, rossz érzések nélkül?
Hagyj üzenetet