Anyaként, vagy akár szülőként általában rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennünk nap mint nap. Vajon jól csinálom? Nem rontottam el valamit? Eleget foglalkozom a gyerekemmel? Túl sokat foglalkozom vele? Ezek a gondolatok természetesek, hiszen a legjobbat akarjuk nekik, és szeretnénk, ha egészséges, boldog felnőttekké válnának. De vajon nem tesszük magunkat túl nagy nyomás alá ezzel a tökéletesség iránti vágyunkkal?
Az élet tele van bizonytalansággal, és ez alól a nevelés sem kivétel. Bár próbálkozunk a lehető legjobban formálni gyermekeink személyiségét, az igazság az, hogy nem csak mi hatunk rájuk. Számtalan külső tényező – barátok, tanárok, média, és persze a gyermek saját egyéni temperamentuma – formálja a jellemüket. De van egy dolog, ami biztos: ha valamit elrontunk, és ezt felismerjük, mi vagyunk azok, akik a legtöbbet tehetjük a helyrehozásért.
A hibák javításának lehetősége
A gyerekek elképesztő rugalmassággal rendelkeznek. Egy rosszul berögzült szokás felülírható, egy nemkívánatos viselkedés megváltoztatható. Ez persze nem mindig egyszerű, de lehetséges. Egy saját példával élve: sokat gondolkodtam a képernyőidő kérdésén. Ha azt látom, hogy a fiam túl sok időt tölt a képernyő előtt, megbeszéljük, és együtt találunk ki valami közös programot helyette. A lényeg nem a hibák elkerülése, hanem a rugalmas reagálás.
Az, hogy hibázunk, nem feltétlenül rossz dolog. Ha mindig tökéletes akarok lenni, azt tanítom meg a gyermekemnek, hogy a maximalizmus az egyetlen elfogadható út. De ha hibázom, és utána helyrehozom, azt mutatom meg neki, hogy a hibák az élet természetes részei, és mindig van lehetőség a fejlődésre.
Hogyan lett kevesebb a szorongás?
Ahhoz, hogy képes legyek elengedni a folyamatos aggodalmat, fontos volt, hogy időt szánjak magamra és másokkal való kapcsolódásra. Az önismeret kulcsfontosságú: amikor olyan anyákkal beszélgetek, akik nem ítélkeznek, és nem tesznek rám plusz terheket, megkönnyebbülök. Az is lényeges, hogy megtanultam meghúzni a határaimat. Nem hallgatom meg azokat a rosszalló megjegyzéseket, amelyek csak elbizonytalanítanának.
Idáig eljutni nem volt könnyű. Hosszú önismereti utat jártam be, és rengeteg kalandot éltem át, hogy ma már magabiztosabban kezelhessem a félelmeimet. A következő bejegyzésekben szeretnék erről az útról többet mesélni, de addig is egy kis gondolkodnivalót hagyok: Milyen szavakat használsz, amikor önmagadról beszélsz?
Tudd, hogy az anyaság nem a tökéletességről szól. Sokkal inkább arról, hogy emberek vagyunk, akik hibázhatnak – és akik képesek tanulni és fejlődni. Ez az igazi példa, amit gyermekeinknek adhatunk.
Hagyj üzenetet