Ezt a mesét a II. Vállalkozónői Konferenciára írtam, ahol ezután mindenki megírta a saját történetét, amit ebbe a mesébe is elrejtettem. Olvasd el, hátha Téged is inspirál. Nem csak vállalkozóknak való, hiszen mindannyian szeretnénk a saját történetünk szerint élni.
Ovashatod a gyermekednek esti meseként is. Sőt, akár egy közös, családi történetet is megírhattok.
Egy magas hegy lábánál élt Lilit egy kis közösség tagjaként. A falujuk túloldalán egy sötét, sűrű erdő volt, amibe senki nem mert bemenni. A legendák úgy tartották, gonosz, félelmetes állatok élnek odabent. 
A falu lakói a hegyre jártak fel minden nap gyűjtögetni fát, magokat, gyümölcsöket. Így teltek a napjaik. Egyhangúan, kemény munkával.
Lilit unta ezt, ezért mindig álmodozott. Elképzelte, hogy megfejti a sűrű erdő titkát. Behatol a belsejébe, vagy egyenesen áthalad rajta és egy csodálatos világot talál a túloldalán. Fantasztikus és izgalmas történeteket talált ki. Arra gondolt, a többieket is szórakoztathatná velük, ezért mesélni kezdte másoknak is. A többiek viszont csak gúnyolódtak rajta, az idősek pedig bölcs hallgatásra intették: figyeljen inkább a munkájára és arra, hogy férjet találjon. Ne beszéljen badarságokat, mert senkinek sem fog kelleni.
De Lilit nem adta fel. Az álmait csendesen, a szívében növesztette tovább. Egy nap olyan hatalmasra nőttek, hogy feszíteni kezdték a szívét. Nem bírta már tovább és egyik reggel nem a hegy felé indult a többiekkel, hanem az ösvényen, ami a sűrű erdő felé vezetett. Ahogy egyre beljebb ment, egyre sötétebb lett, már az ösvényt is alig látta. Félni kezdett, egyre jobban félt. Ahogy növekedő félelmére koncentrált, úgy hangosodtak fel az erdő hangjai. Egyre furcsább és rémisztőbb hangokat hallott és már szinte egyáltalán nem látott. Így történt, hogy letért az útról és valami elkapta a lábát. Nem tudta kihúzni, ezért leroskadt és sírni kezdett. Mikor elfogytak a könnyei és kezdett megnyugodni, akkor vette észre, hogy az a valami nem bántja. Ezen felbátorodott és megtapogatta, mi fogja a lábát. Nem volt más, mint egy sűrű bozót, amibe belelépett.
Ahogy megnyugodott és onnan, a bozótból körülnézett, akkor vette észre, hogy az ösvény bár halványan, de ragyog. Így ha figyel, koncentrál az útjára, nem tévedhet el.
Felállt és haladt tovább az ösvényen. Nagyon figyelt a kijelölt útra, csak azon tartotta a szemét, nem nézett se jobbra, se balra, aminek meg is lett az ára. Egyszer csak elfogyott az út, nem folytatódott tovább. Lilit tapogatott, hátha a kezével talál valamit, de csak sűrű, áthatolhatatlan növényzetet tudott kitapintani. Nem tehetett mást, visszafordult. Csalódott volt, hiszen már teljesen beleélte magát, hogy hamarosan valamilyen csodát láthat majd.
Elindult visszafelé és már fülében csengtek társai gúnyos megjegyzései: mi megmondtuk, hogy maradj nyugton, örülj, hogy egyáltalán túlélted. Talán már végre megnyugszol és képes leszel normálisan élni, mint mindenki más.
Lilit csüggedten ballagott visszafelé és nagyon lassan. Nem akart visszamenni, de nem tudta, mi mást tehetne. Most már nem csak az utat figyelte, próbálta kivenni a környezetét is hátha, hátha lát még valamit, ami legalább egy kicsit kárpótolja az elveszett álmaiért. Sokáig nem látott semmi érdekeset, csak a bokrok, fák körvonalait és talán néhány állatot mozogni. Később viszont megpillantott valami csillogót az út jobb oldalán. Valami megcsillant, majd eltűnt. Közelebb ment ahhoz a helyhez, ahol látta a villanást. Akkor vette észre, hogy csak néhány cserjét, fát kell megkerülnie és egy kis tisztás szerű helyre érkezik, ahol mintha ezernyi szentjánosbogár lakna, úgy ragyog minden. Ahogy haladt egyre beljebb, úgy tisztult az út előtte és úgy lett egyre több a fény. Már látta a növények színeit, az életet önmaga körül és hallotta, amint a közelben lágyan csordogál a víz. Elindult a hang felé és egy apró, tisztavízű forrást talált.
A forrás vize kellemes hűs volt. Először a kezét, karját, majd az arcát mosta meg vele, végül ivott is a vízből. Jól esett Lilitnek. Légzése lelassult, elmélyült, teste nyugalommal, lelke bizalommal telt meg.
- Ó, bárcsak vihetnék magammal ebből a vízből! – sóhajtott fel Lilit,
- Nem baj, hiszen az ösvényen bármikor visszatalálok ide – gondolta és lassan felállt, hogy tovább sétáljon.
Látta, hogy az erdő világosabb lett és már számtalan út vezet ki belőle. Hirtelen azt se tudta, merre induljon. Fáradtnak érezte magát és megijesztette a sok lehetőség látványa. Arra gondolt, inkább lepihen a forrás közelében és csak később indul tovább.
Lilit elaludt. Álmában egy vidám mókus látogatta meg. Ugrált körülötte és mintha hívogatná Lilitet, úgy nézett rá. Felállt Lilit és a mókus valóban elindult, Lilit pedig követte. Biztos volt benne, hogy megmutatja neki a hazavezető utat, de a mókus egy barlanghoz vitte. Bementek a barlangba, aminek a falát szebbnél szebb képek díszítették. Ahogy nézte ezeket Lilit, egy történetet fedezett fel. Meghatódottan nézte, mintha ez az ő története lenne. Már mindent tudott, mindent értett. Szívében a történettel ébredt fel.
Amikor felébredt, tisztán emlékezett az ösvényre, amelyen érkezett, így könnyen hazatalált. Amikor hazaért, azokra figyelt, azoknak mesélt, akik szeretettel, kíváncsisággal fordultak felé.
Ezután rendszeresen eljárt a forráshoz hol egyedül, hol társakkal. Felfedezték a sűrű erdő többi csodáját is. A sűrű erdő ekkor már nem tűnt túl sűrűnek, félelmetesnek, sötétnek. A barlangnak köszönhetően egyre többen ismerték meg a saját történetüket és élték aszerint az életüket.
Így változott a kis közösség egyre gyarapodóvá, élettel telivé és ragyogóvá.
Ha szeretnél mankó kapni a saját történeted megírásához, gyere el coachingra, ott részletesen átbeszéljük, hogyan írd meg és hogyan jutsz el odáig, hogy valósággá váljon. Jelentkezés egy első, ingyenes alaklomra: https://calendly.com/fedezdfelmagad/60min
Várlak szeretettel: Edit
Hagyj üzenetet