Kedves Olvasóm!
Érkezik az ígért bejegyzés a biztonságról. A hétköznapok során számos helyzetben lehetünk feszültek, félhetünk, szoronghatunk… Sajnos a környezetünkből is áradnak ezek az érzések. Ezért jó, ha tudatosítjuk magunkban, mitől érezzük biztonságban magunkat. Sőt, azt is fontos tudatosítani, milyenek vagyunk akkor. A hétköznapi robot, rohanás során az is előfordul, észre se vesszük, hogy kibillentünk, feszültek vagyunk, akár félelem, féltés van bennünk. Amikor tudatosítjuk, hogy mit ad számunkra a biztonság érzése, akkor könnyebb lesz visszatérni hozzá.
Mit jelent számodra a biztonság?
Most ezt a témát járjuk körbe az erdőben, a természetben. Írd meg, Ti hova mentek keresni!
A feladat célja:
– új nézőpontokat találni
– megtalálni a biztonság érzetét önmagadban
– kommunikáció fejlesztése
– kellemes élmények gyűjtése
Eszközök:
– füzet
– íróeszköz
(ha nagyon nem szeretsz írni, hangüzenetbe is mentheted a telefonodra)
A feladat lépései, ha egyedül mész:
– válassz ki egy kiránduló helyet. Most jó, ha olyan helyre mész, amit jól ismersz, hogy kisebb figyelmet kelljen fordítanod arra, hogy tájékozódj. Ha ismeretlen helyre mész, akkor válassz ki egy kisebb részét az ösvénynek, ahol csak magadra koncentrálsz. A gyakorlat után folytasd az utadat, így szintén jobban tudsz önmagadra figyelni.
– megérkezés után végy pár mély lélegzetet és kezdj el magadra figyelni
– Tedd fel a kérdést: Mit jelent a biztonság? Mi segít abban, hogy biztonságban érezd magad?
– kezdd el figyelni a környezeted, az erdőt, a tisztást, ahol éppen vagy
– keress új nézőpontokat: feküdj le, nézz közelebbről meg részleteket, figyeld minden érzékszervedet (na jó, az ízlelést csak akkor, ha biztosan tudod, mi ehető és mi nem 😉)
– figyeld meg, hogy mi vonz, hol érzed jól magad:
– kuckósabb, vagy nyitottabb a tér?
– fásszárú, vagy lágy növények vesznek körül?
– víz közelsége, vagy száraz területek vonzanak inkább?
– hangok, a látvány, illatok, esetleg különféle textúrák vonják magukra inkább a figyelmed?
– keresd meg azt a helyet, ahol biztonságban érzed magad
– milyen érzetek jellemzik most a tested?
– milyennek látod magad?
Már tudod, milyen helyen érzed magad biztonságban és milyen vagy Te ilyenkor. Írd le ezeket, hogy emlékezz rá! Gondold át, a hétköznapok során hogy tudsz magadnak ilyen helyet teremteni. Vissza tudsz-e járni ide gyakrabban? Vagy az otthonodat, irodádat alakítod át? Viszel magaddal valami kiegészítőt, ami emlékeztet erre? Legyen nálad mindig egy darab biztonság. 😊 Ha arra kezdesz koncentrálni, amikor nem érzed a biztonságot, az segít megélni ezeket a testi érzeteket, segít, hogy ellazulj.
Tippek arra az esetre, ha többen mentek, gyermeket is visztek:
– beszéljetek is arról, kinek, mit jelent a biztonság, mitől érzi biztonságban magát. Ezt egészen pici gyerekkel is megteheted az ő szintjének megfelelően. Meglepő válaszokat tudnak adni. 😊
– keressétek a helyet, ahol jól érzitek magatokat, akár be is rendezhettek közösen egy teret, ahol mindenkinek jó (visztek oda tobozt, kavicsot… csak őrizzétek meg a természeti kincseket megfelelő állapotban.)
– azt is kereshetitek, milyen állat, milyen helyen lakik és Ti melyik bőrébe bújnátok szívesen
– utána akár otthon is rendezhettek be kuckót, olyan sarkot, ahová erről a közös kalandról visztek haza emléket
Tartsd szem előtt, most is az a legfontosabb, hogy jól érezd magad, jól érezzétek magatokat! Ne legyenek elvárásaid, akkor nem fogsz csalódni. 😊
Amennyiben szívesen dolgoznál magadon egy útitárs segítségével, jelentkezz be egy első, ingyenes konzultációra, hogy megmutathassam, miről szól a coaching.
Jövő pénteken az akadályok és azok békés leküzdése lesz a téma. Várlak vissza!
Ha szeretnéd emailben is megkapni a feladatokat, itt tudsz feliratkozni:
Hagyj üzenetet