Vállalkozói coaching
Amikor vállalkozás indításán törjük a fejünket, fontos feltérképezni a motivációnkat. Egy vállalkozást felépíteni nehéz, idő- és energiaigényes folyamat, a sikeres időszakok és a “nem jönnek az ügyfelek, vevők” gyakran tudnak váltakozni és nekünk olyankor is ki kell tudni tartani. Ehhez szükséges, hogy valóban szívből – lélekből akarjunk vállalkozni, ne csak kényszerből. Ha az elindulás kényszerből is történt, akkor is lehet találni önmagunkban olyan lehetőségeket, amiket kihasználni egy vállalkozás keretében tudunk igazán és ez már adhatja is a lendületet a továbblépésre.
Témák
Megmutatom a leggyakoribb témákat és azt is, hogy jutunk a megoldásukhoz. Amennyiben a saját problémádat nem találod, foglalj időpontot egy ingyenes beszélgetésre és meglátjuk, tudlak-e én kísérni a fejlődés útján, vagy más szakembert, módszert ajánlani.
1. Önbizalomhiány
A probléma:
- kevés az önbizalmam; nem posztolok, készítek videókat, nem merek kiállni mások elé
A folyamat: először felmérjük, átbeszéljük, valóban annyira rossz-e a helyzet, mint gondolod. Gyakran kiderül, hogy nem (pl. más témában már álltál ki emberek elé, csak most nem megy).
Mikor tudjuk, mi az a konkrétum, amit el szeretnél érni, belevágunk:
- feltérképezzzük az erősségeidet, egyediségedet
- megnézzük, miért szeretnél kiállni, videózni. Hidd el, találunk jobb okot, mint a “marketinges azt mondta”
- kommunikációs képességek fejlesztése
- Olyan feladatok, technikák, amiket magaddal tudsz vinni
Az eredmény:
- racionálisabb rálátás a helyzetedre
- számára egyszerűbb helyzettől haladva elkezded gyakorolni, hogy kiállj, posztolj, megmutasd magad
- rálátsz az okokra, amiért érdemes megmutatni magad és így könnyebb lesz kilépni az emberek elé
2. Időbeosztás
A probléma:
- állandóan futok magam után
- nem tudom jól beosztani az időt
- nem vagyok eleget a gyerekekkel, családdal, ha velük vagyok, akkor is a munkán pörgök
A folyamat:
- a napok, hetek feltérképezése, hogy lássuk, mivel állunk szemben
- priorizálás, ha szükséges
- kiszervezhető feladatok, milyen segítséget lehet kérni és mi akadályoz meg benne, hogy megtedd
- feladatok tömbösítése, tervezése, a multitasking elkerülése (hiába hisszük, hogy szenzációsan megy, tanulmányok bizonyítják, hogy 40%-kal csökkenti a hatékonyságot)
- napi, heti rendek, amik csökkentik a tervezés szükségességét, így másra tudsz több figyelmet fordítani
Az eredmény:
- hatékonyabb időbeosztás
- felszabadultság, hatékonyság érzése, ami még az önbizalmat is növeli
- több elért eredmény, siker
- több minőségi idő a családdal, kevesebb bűntudat
3. Motiváció
A probléma:
- elaprózódok, nincs kedvem nekiállni a munkának, minden fontosabb, mint a munka, miközben azon is pörgök, hogy nem dolgozom
A folyamat:
- megnézzük, miből fakadhat a motiváció hiánya: nincsenek tiszta céljaid? túlvállaltad magad? nem felelnek meg a céljaid az értékrendednek? mindent elvállalsz kevés pénzért?
- lépünk tovább annak megfelelően, hogy miből fakadt a hiány:
- célok kitűzése
- értékrend meghatározása
- lépések kidolgozása
Az eredmény:
- lendület
- tudatosság: mikor, mit, miért, hogyan
- haladás lépésről lépésre az eredményekért
4. Egyediség
A probléma:
- hogyan tűnjek ki a vállalkozásommal, hogyan vetessem észre magam másokkal?
A folyamat:
- átbeszéljük a legfontosabb alapokat, amik egy szép képpé összeállítva megjelenítik az egyediségedet
- a miérted: miért az a hivatásod, ami?
- az értékrended
- az érték, amit adsz
- az egyedi tehetséged felismerése, tudatosítása
- hogyan mutasd meg Magad és mindazt, amit felfedeztél lépésről-lépésre
Az eredmény:
- megtalálod a rád jellemző egyediséget
- megfogalmazod, amit szeretnél megmutatni magadból, munkádból
- elkezded megmutatni magad és várod (kéred is!) a visszajelzéseket, iránymutatásokat, amiket be is építesz a további utadba
A találkozásunk történhet az online térben, vagy a Mecsekben egy erdei séta keretében.
Mindkét forma egy előzetes online ismerkedéssel kezdődik, hogy biztosak lehessünk benne, fogunk tudni közösen, hatékonyan dolgozni.
Amennyiben online folytatjuk, átlagban 5 és 10 alkalom (60 perces) közötti találkozók szükségesek és közöttük vagy kreatív önismereti feladatot kapsz, vagy megfigyeled, hogyan válnak a hétköznapjaitok részéve az új szokások, mi működik, mi nem, mire van még szükséged, hogy elérd a folyamat elején kitűzött célt.
Előnye:
– nincs utazási idő, költség
– sokkal intenzívebb, mint egy személyes találkozó
– az otthonod kényelmében, biztonságában dolgozhatsz magadon
Ha sétálni jössz, találkozunk az előre megbeszélt helyen és elindulunk az erdőbe. Nem sietünk, sőt, lehet, időnként megállunk, akár le is ülünk és csendesen, a természet nyugalmában találod meg a válaszokat a kérdéseidre. A séta után 1-2 héttel beszélünk arról, hogy beálltak-e a kívánt változások az életetekben, vagy eljönnél egy újabb sétára.
Előnye:
- a természet nyugalma, inspáráló hatása
- a mozgás segít a feszültség levezetésében
- nem szemtől szemben ülünk, így könnyebben nyílhatsz meg akkor is, ha egyébként ez nehezen menne
Sóki Judittal, aki üzleti mentor és brandépítés szakértő, összefogtunk és kialakítottunk közös csomagokat, szolgáltatást, hogy az ötlet megszületésétől, a fő motiváció feltérképezésétől a stabil üzleti sratégia kidolgozásáig, vagy akár az üzleti világban való megjelenésedig kísérhessünk. A részleteket itt találod: https://brand.markad.hu/
Árak, fizetési feltételek
Az online alkalmak ára: 15.000 Ft / 60 perc
A séta általában 90 és 120 perc közötti időtartam, melynek díja 25.000 Ft / alkalom
A díjak elutalását az ingyenes előzetes beszélgetés után, de még a coaching ülés, vagy a séta megkezdése előtt kérem.
Lemondani a megbeszélt találkozás előtt 24 órával lehet. Ilyenkor vagy új alkalmat beszélünk meg, vagy visszaadom az átutalt összeget. 24 órán belüli lemondást megtartott alkalomnak tekintek.
Vegyél részt egy INGYENES és kötelezettségmentes beszélgetésen, hogy el tudd dönteni, valóban jó helyen jársz-e.
“Mindenkinek szeretettel ajánlom Editet, akinek elakadása van az életben, vagy szeretne valamin változtatni. A beszélgetéseink során a gondolatébresztő ötletek voltak rám nagy hatással főleg, és még az online találkozások után is napokig az járt az eszemben, amiről beszélgettünk. Tegyetek egy próbát, biztos vagyok benne, hogy Nektek is segítségetekre lesz, ha Edit lesz a mentorotok! Anikó Budapestről”
“Edit meghallgat, figyel rád és mindig megtalálja azokat a kérdéseket, amelyek a probléma lényegére, majd megoldására mutatnak – ugyanakkor nem ő mondja ki a válaszokat, csak tapintatosan sugallja, hogy merrefelé keresd azokat. Online találkozásaink strukturálisan jól meg voltak tervezve, házi feladatai pedig igazán elgondolkoztattak, és segítettek továbblépni a probléma megoldásának útján. A több alkalomból álló online konzultációt sikerült úgy lezárnunk, hogy nem maradtak bennem kérdések és minden a helyére került. Köszönöm a türelmet, szakértelmet és a coaching élményt!”
“Azért ajánlanám másoknak, mert megtanított engem is ez 5 alkalmas önismereti folyamat arra, hogy mindig nyitottnak kell lennünk a többi ember és a világ felé is. Valamint arra is, hogy mindig van mit tanulnunk magunkkal kapcsolatban. Minden ember értékes, csak sajnos sokan nem ismerik ezt fel. Edit pont ebben segít, hogy elhidd, hogy te is fontos része vagy a világnak. Köszönöm, Edit! :-)”
“Számomra nagyon fontos szerepet játszik önmagam megismerése ahhoz, hogy teljesebb életet tudjak élni. Ezen a kihívásokkal teli úton találkoztam a Fedezd fel magad! önismereti tréning lehetőségével és éltem is vele. Nagyon örülök, hogy így tettem, mert rengeteget segített. Sokszor fájdalmas, gondolatébresztő és vicces pillanatokat éltem meg és képessé tett arra, hogy megvizsgáljam magam, több szemszögből is és végre őszinte és nyitott legyek magammal szemben is. Higgyem el, ami bennem van és ne féljem ezt használni. Tudjak elfogadni és legyek türelmes magammal. Szeressem magam, mert elvégre magammal kell leélni egy életet és, ha ez a kapcsolat nem jó, akkor az ciki:D Szóval Köszönöm Edit a lehetőséget és a “hamuban sült” löketet az önfelfedezés útjára!:)”
“Egy kellemes séta saját tempóban a fák között, a gondolataink, érzéseink között ölelő biztonságban. ”
“Minden anyukának, aki úgy érzi, hogy kicsit összecsapnak a feje felett a hullámok, vagy elbizonytalanodott magában. Már önmagában az sokat segített, hogy összefoglaltam, kimondtam a problémákat, a séta után megkönnyebbültem és hálás voltam, hogy meghallgatott.”
“Hihetetlenül hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem Editet és, hogy részt vehettem a 10 alkalmas online coachingon. Az első alkalomtól kezdve nagy odafigyeléssel és türelemmel fordult felém, aminek az lett az eredménye, hogy minden egyes alkalommal előrébb tudtam haladni az általam kitűzött célok felé. Edit egyszerre tudja globálisan nézni az adott problémát és ugyanakkor nagyon figyel a részletekre is és sokszor éppen Ez az, ami a megoldásban segít. A tanácsai és a személyre szabott házi feladatok segítettek engem abban, hogy visszatérjek a középpontomba, kiegyensúlyozott legyek és pontosan tudjam, hogy mit is szeretnék elérni a jövőben. Ha valaki úgy érzi, hogy elakadt az életben és szüksége van egy barátra, aki segít a továbbhaladásban, akkor itt nagyon jó helyen jár, ne habozzon egy percig se, jelentkezzen a coachingra! Ne fogja megbánni!”