Biztos ez? Én úgy gondolom, mindannyian viselünk álarcokat és ezzel semmi probléma nincsen. Hiszen vannak alkalmak, helyzetek, amikor jól is jön, ha kicsit másnak mutatjuk magunkat. De erről részletesebben a következő bejegyzésben írok majd.

Most nézzük meg, honnan jönnek az álarcaink, miért viseljük azokat és mi történik, ha megválunk tőlük.

Az álarcainkat akár már egészen gyerekkorunk óta gyűjthetjük, vastagíthatjuk. Ha nem kapjuk meg gyerekként az elfogadó, elvárásoktól mentes szeretetet, akkor elkezdünk úgy viselkedni, hogy szeressenek. Ezek a viselkedési elemek aztán olyan mélyen beépülnek a szokásaink közé, hogy már azt hisszük, hozzánk tartoznak. Így alakulnak ki a tudattalan álarcaink. Ilyen viselkedéseket természetesen az élet más helyzeteiben is felvehetünk: párkapcsolatunkban, munkahelyünkön, gyerekeinkkel szemben…

Az álarcaink lehetnek tudatosak is. Amikor azért veszünk fel egy adott álarcot, hogy megfeleljünk az adott helyzet elvárásainak. Aztán ezeket a maszkokat rögtön utána le is tudjuk venni.

Mi történik akkor, ha levesszük régóta “hozzánk nőtt” álarcainkat? Ez elég félelmetes lehet, hiszen akár évtizedekig is viselhetjük ugyanazt a maszkot. De talán nem is az a legnehezebb, hogy levegyük, hanem az, hogy felismerjük, létezik az a maszk.

Ha sokat feszületek vagyunk, ingerültek, nem találjuk a helyünket a világban, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor kezdhetünk gyanakodni, hogy itt az ideje némi önismereti munkának.

Ha már sikerült felismernünk, érdemes tudatosítani magunkban, mi is történhetik akkor, ha megszabadulunk tőle. Valóban rossz és ijesztő lenne? Vagy végre elkezdhetjük élni a saját életünket és megtalálni a boldogságunkat? Ha előbújik a maszk alól a valódi Önmagunk, akkor tudjuk majd igazán szeretni magunkat és a szeretteinket.

Szeretettel: Edit

 

Kép forrása: pixabay.com