kankalin virág és bimbókA természet tele van csodákkal és mélyebb értelmekkel, amelyeket gyakran a mindennapi életünkre is alkalmazhatunk. A virágok és az anyaság közötti hasonlóság egy ilyen példa. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek ezt a gondolatot egy blogbejegyzés formájában.

Ahogyan a virág magból fakad

A virágok magból nőnek ki, anyaként pedig más anyák mintáit hozzuk. Első sorban a sajátunkét, de a nagymamánk, a keresztanyukánk, a tanító nénikét, a barátnőkét… Rengeteg minta vesz körül minket, amik aztán meghatározzák, milyenek leszünk anyaként. Természetesen lehet változtatni, semmi nincs kőbe vésve, de amikor fáradtak, ijedtek, frusztráltak vagyunk, akkor azok a viselkedésminták jelennek meg, amik a leginkább belénk ivódtak és bizony előfordul, hogy ezeket nem szeretnénk már működtetni. Ezért jó összegyűjteni és tudatosítani, milyen példákat hozunk. Ehhez a legjobb, ha előveszünk egy lapot és összeírjuk azokat is, amiket nem szeretnénk és azokat is, amiket szeretnénk követni. Amiket nem, azok helyett kell keresni valamit, akár a másik listáról, akár könyvekből, más anyáktól. Sokkal könnyebb új szokást beépíteni, mint csak úgy elhagyni valamit. Ha például tudod, hogy nem szeretnél kiabálni, akkor tudnod kell, mit fogsz helyette tenni.

A virágnak is szüksége van vízre, napfényre

Kimerülten, éhesen, frusztráltan nem csoda, ha nem tudunk türelmesek, kedvesek, mosolygósak lenni. Az anyáknak is szükségük van megfelelő táplálkozásra, pihenésre, folyadékbevitelre és akkor ezek még csak az alapok. Ehhez jönnek még azok a dolgok, amik feltöltenek. Legyen ez séta, zenehallgatás, olvasás, alkotás… Sőt, még arról az időről se felejtkezz meg, amit szeretteiddel, barátaiddal beszélgetve töltesz, hiszen az is alapszükséglet, hogy elkerüld a magányosságot.

Bizony, ezeket sokszor nagyon nehéz összeegyeztetni. A legtöbbször az alvás és a megfelelő táplálkozás sincs meg. Ahogy a virág is túlél egy bizonyos ideig víz, vagy napfény nélkül, így természetesen nekünk se kell mindig mindent tökéletesen működteteni. A lényeg, hogy tudd, mikor elengedhetetlen, hogy megoldd a pihenést, töltődést. És azt is jó “békeidőben” feltérképezni, ki és miben tud segíteni, hogy megfelelően tudj pihenni, táplálkozni, töltődni.

A virágok sem egyformán fejlődnek

A nők sem egyformán érnek. Van, aki hamar készen áll az anyaságra, van, akinek ehhez több idő kell. Sőt, olyan is van, hogy az anyaság egyes területein már nagyon könnyedén oldunk meg helyzeteket, más területeken még nem. Például a gyermekkel szemben hamar tudunk türelmesek lenni, de nehezen állunk ki az elveinkért más családtagokkal szemben. Fontos, hogy türelmesek legyünk magunkkal szemben és lássuk, a fejlődésünket. Ebben akár fotók is segítségünkre lehetnek, amiket időnként visszanézünk. A nehezebb időszakokban például sokat segíthet, ha látjuk, mennyi szép pillanatunk volt. De a gondolattérkép is jól használható annak feltérképezésére, milyen anyának érezzük magunkat.

Egy példa egy gondolattérképre

Középre felírjuk saját magunkat, a kis buborékokba pedig azokat a területeket, amik az anyaságunkra jellemzőek (kommunikáció gyerekkel, másokkal; kiállni magunkért, határszabások; viselkedésünk önmagunkkal, gyermekünkkel, másokkal szemben…) és ezeket még lehet részletezni. A leírt területeket pedig egy 10-es skálán pontozzuk. Így látjuk, talán mégsem vagyunk annyira rosszak, mint gondoltuk. 😉 Az is megmutatkozik, milyen területen van még lehetőségünk fejlődni. De ne állj neki az összesnek egyszerre. 🙂 És időnként vedd elő ezt a lapot és lásd meg, hova jutottál.

Összefoglalva, az anyaság és a virágok közötti hasonlóság arra emlékeztet minket, hogy mindannyian egyedi utakon járunk, és a növekedésünk és fejlődésünk saját tempónkban történik. Legyünk türelmesek magunkkal és másokkal, és hagyjuk, hogy az élet virágai kibontakozzanak.

 

Amennyiben szeretnél kísérőt a fejlődésedhez, aki segít az utadon biztosabb léptekben haladni, jelentkezz be egy első, ingyenes alkalomra, hogy lásd, miben tudnálak támogatni: https://fedezdfelmagad.hu/60-perc-figyelem-es-szeretet/