Tim Gallwey, angol teniszszakértő Inner Game nevű elméletével tette le a coaching alapjait. A coaching fogalma eredetileg a sportban létezett és az edző által támogatott munkát jelentette. Az edző úgy igyekezett segíteni a sportolót, hogy a sportoló képes legyen felismerni az útjába kerülő akadályokat, majd át tudja lépni azokat. Ez a modell az 1980-as években átkerült az üzleti életbe. A cél ott is az, hogy az ügyfelet a lehető legjobb teljesítményre ösztönözze.
A coachingnak sokféle definíciója létezik. Én most egyet emelnék ki. Az Érzelmi intelligencia coaching című könyvben található egy interjú Sir John Whitmore-ral. Ebben azt mondja, “Én a saját részemről nem hiszek abban, hogy szükség van ilyen jól körülírt definícióra. A másik irányból nézem inkább a dolgokat, és úgy vélem, a coaching mindig a körülmények és a résztvevő felek függvénye, és a feladata, hogy segítsen az egyéneknek előrelépni, akármerre is van számukra az előre.”1 Számomra ez azt az üzenetet hordozza, fontos a rugalmasság a coaching során. Nem elég egy adott sablon, ami mentén végigmegyünk. Figyelni kell a klienst, a változásokat és a megfigyelésekből építkezni.
Milyen tulajdonságokkal, tudással kell rendelkezni ahhoz, hogy jó coach-csá válhassunk? Természetesen szükség van hozzá szaktudáshoz. Az igazán jó coach folyamatosan képzi magát, olvas szakirodalmat, illetve például TED-en is rengeteg hasznos videó található. Én ezt a részét inkább túlzásba szoktam vinni. Én most arra teszem a hangsúlyt, hogy a gyakorlatban is dolgozzak, tapasztalatot szerezzek.
Nagyon fontosnak tartom a megfelelő önismeretet is. A megfelelő önismeret hozzásegít ahhoz, hogy el tudjam különíteni, melyik érzés fakad belőlem, melyik a kliensemből. Illetve segít észrevenni a saját érzéseimet, érzelmeimet és megfelelően kezelni azokat.
Véleményem szerint a coach munkájához elengedhetetlen, hogy tisztelje önmagát és a kliensét (illetve a többi embert). Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy jóban legyen önmagával és a világgal. Én úgy hiszem, akkor tudok sikeresen kísérni valakit a munkám során, ha bízom önmagamban és a kliensemben is. Bízom magamban, hogy rendelkezem a megfelelő tudással, készségekkel a munkámhoz és bízom a kliensben, hogy csak ő tudja igazán, mi a legmegfelelőbb megoldás számára. Ezt számomra nagyon szépen érzékelteti az “OK-keret”2.
Én nem vagyok oké, de te igen Passzív |
Én is oké vagyok, és te is Egészséges Asszertív |
Én sem vagyok oké, és te sem Megakadt Passzív-agresszív |
Én oké vagyok, te pedig nem Ítélkező Agresszív |
Az “Én nem vagyok oké, de te igen” helyzetben a coach nem hisz önmagában, alul értékeli képességeit, tudását. Ez a helyzet azért nem jó, mert a bizalmi légkör kialakításához fontos az egészséges keretek meghúzása, megtartása, a coach határozott fellépése. A coachnak egy kérdés, visszajelzés kimondása előtt azt kell figyelembe venni, a kliens előrehaladását szolgálja-e és nem arra koncentrálni, vajon mit szeretne hallani a kliens.
Az “Én sem vagyok oké, és te sem” helyzetben a coach sem önmagában, sem a kliensben nem hisz. Sőt, az egész folyamatot illetően is kétségei vannak.
Az “Én oké vagyok, te pedig nem” helyzetben a coach ítélkezik a kliens felett. Úgy gondolja, ő jobb, ő jobban tudja. Ez a nézőpont azért nem jó, mert a kliens helyett a coach fogja kijelölni a változás irányát.
“Az én is oké vagyok, és te is” helyzetben egy egyenrangú a coach egyenrangú félként kezeli a klienst és önmagát is. Ez az az ideális helyzet, ami teret ad egy őszinte, előrevivő kommunikációnak, folyamatnak.
Az Érzelmi intelligencia a coachingban című könyv ezeket az ablakokat nem helyzetnek, hanem életpozíciónak nevezte és az egész coching munkára fókuszálva írta le ezek hatását, én azt vettem észre magamon, nézőpontunk akár szituációktól vagy aktuális lelkiállapottól is függhetnek. Ezért úgy gondolom, jó időnként ránézni arra, hogy az adott témát, klienst, lelkiállapotunkat figyelembevéve a keret melyik négyzetében helyezkedünk el.
Én megfigyeltem magamon, a kliens késése az “Én oké vagyok, te pedig nem” ablak felé tol el, míg feszültebb napjaimon az “Én nem vagyok oké, de te igen” nézőpont felvevésére vagyok hajlamos. Hogy ezt elkerüljem, foglalkozás előtt meditálok, hogy tudjak bízni magamban, illetve amikor észreveszem, hogy ítélkeznék, még magamban átfogalmazom a kérdést.
1) Stephen Neale, Lisa Spencer-Arnell és Liz Wilson: Érzelmi Intelligencia Coaching, 212.o.
2 Stephen Neale, Lisa Spencer-Arnell és Liz Wilson: Érzelmi Intelligencia Coaching, 58.o.
Érdekes, köszi! 🙂